Ma én inkább lazítottam egy utolsót, mert vasárnap már reggel 4:17-kor kezdek Kelenföld kocsszínben, ki kell vinnem a kedves utasoknak a villamost Most az elmúlt picit több mint fél órában egy nagyot japáztam, öt kört elmantráztam. Egyszerre ennyit nem mindig szoktam, de  most megjött az “ihlet” . Itthon nem olyan egyszerű mantrázni, mint mondjuk a templomban, Krisna-völgyben, vagy csak úgy a természetben. Hajnalban, 1-2 körül a kis szentélyem előtt még jól megy, de nappal, amikor bejön az utcai zaj (Alkotás út), úgy már nehezen megy

Érdekes, hogy Olaszországban nagyon adta magát, hogy japázzak. A zsákom mindig nálam van, s csak jött a késztetés többször, hogy japázzak, miközben sétáltunk az utcákon. Nápolyról ( meg gondolom a többi Olasz városról) érdemes tudni, hogy rengeteg templom van. Nem hindu, meg Krisna templomok, hanem katolikusok, de mégis sokkal jobban éreztem ezen épületek között magam, mint néhány magyar településen, ahol nincsenek ilyenek. Volt egy jó kisugárzásuk.

A templomok mellett rengeteg kis szent szobrok is voltak a falba süllyesztett lyukakban Szűz Máriáról, Jézusról meg Pió Atyáról. Ezek mellett is jó volt elhaladni. Pió Atyáról amúgy is sok jót hallottam, meg láttam róla a TV-ben is egy remek dokumentum filmet. Ma a nagy unalmamban pont olvastam róla – pusztán kiváncsiságból – , s picit megdöbbentem, hogy Magyarországról milyen kis jóslatot mondott egyszer:

“Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

Forrás itt.

Nem tudom, hogy nagyhatalmú Őrangyal néven kit értett Pió atya, de nekem elsősorban Krisna jutott eszembe erről a bekezdésről. Mindenesetre én Őt imádom De azért jó dolog más vallások szent embereit hallgatni. Elvégre egy a cél, csak más az út: Vissza Istenhez!

A reptéren az ellenőrzés eléggé ellenszenves volt számomra. A sor még nem gond, de hogy a cipőmet, övemet is le kellett venni a vizsgálathoz, az már közelítette a megalázást… Hát így kezdődött az első repülő utam.   1 óránk viszont még volt a terminálon az indulásig, úgyhogy megpróbáltam japázni, olvasni. Aztán jött a beszállás. Tetszett a busz, amivel minket kivittek a repülőnkhöz, hogy két oldali ajtói voltak. Már hallottam ezekről a buszokról, de kipróbálni – mint utas – jó volt. Eléggé izgultam a repüléstől mondjuk, de próbáltam magamat nyugtatgatni. Nem is a tér iszony zavar(t), mert pl magas hegyekre meg tornyokba szeretek felmászni, meg 14 évet laktam a 10.-ik emeleten, hanem inkább az zavart, hogy nem lesz alattam semmi alátámasztás 11 kilóméteren át. Tudom, a repülés egyik alapja a felhajtó  erő, de akkoris….   Amúgy a WizzAir egyik Airbus A320-asával utaztunk, a gép laikusként tetszett, belül tényleg busz fílingje volt, meg oda ülhettünk, ahová akartunk:-) A személyzet is rendes volt. A felszállás viszont katasztrofális volt. A gyorsulás még tetszett, de amikor az ablakon láttam, ahogy elrugaszkodtunk a földtől, s közben a gyomrom lefelé ugrik, na az majdnem betett, már közel volt, hogy a zacskót elővegyem. ekkor inkább elkezdtem japázni félhangosan, s az orrom hegyére koncentráltam a mantrázás közben. Ez sokat segített, meg amúgy is a Bhagavad Gítában is ez vagyon írva, hogy az orrunk hegyére kell ilyenkor koncentrálni.:-) Így nem koncentráltam a repülésre, s mivel folyamatosan járt a szám a mantrázás végett, nem is pattogott annyira a fülem, mint mondjuk apámnak

Fenn az égben már nyugisabb volt, ott inkább olvasgattam, de néha lopva ki-ki nézegettem az ablakon. Amiko már csak negyed óra volt a leszállásíg, apával helyet cseréltem, s beültem a második üléshez, így jobban láttam a tájat az ablakhoz  közelebb. Eléggé erősen csapta oda a gépet a sofőr pilóta több utas szerint, de engem nem zavart, tetszett a rugózása:-)

Kiszálltunka  gépből, öcsémmel elrohantunk gy wc-be, ami kész labirintus volt (de az összes nyilvános wc kint egy labirintus volt!), aztán kimentünk a buszmegállóba. Elsősorban szóló buszok járnak Nápolyban, így a reptéri is az volt, de rendesen felfértünk. A Piazza Garibaldiig mentünk (Garibaldi tér), ami az első megálló volt azen a buszon, ellenben vagy fél órát robogtunk vele.  Így átmentünk az afrikaiak negyedén, autópályák alatt, romos házak között, majd üvegpaloták tövében megérkeztünk a Garibaldi térre, ami kb olyasmi, mint a mi Baross terünk. Ugyanúgy van ott is metró építés a fél tér lezárásával, vasútállomás, rengeteg zugárus (csak több), meg kosz. Először azt hittük, hogy a helyi lengyel-piac miatt van ennyi szemét a városban, de később, amikor bejártuk a várost, akkor esett le, hogy ez a város fuldoklik a szeméttől! Nem volt olyan utca, ahol ne let volna szemét. És itt most nem a csikkekre gondolok, hanem az eldobott újságtól kezdve az óriási karton dobozokon át a kutyagumiig minden van még a helyi Andrássy úton, a via Ubertó-n…..

A mi szállásunk egy utcával volt arréb (via miláno és via Bologna kereszteződése, a Hotel Guiren), ami nagyon rendben volt benn ahhoz képest, hogy 3 csillagos volt. Volt légkondi is, ami itt lent délen nagyon jól jött. Lepakoltunk, majd nyakunkba is vettük a várost. Lesétáltunk a kikötő felé, fél úton ettünk egy kis pizzát, s fotózgattunk. A kikötőben megnéztük a hajókat, mert másnap át akartunk menni Caprira. 16 Euró volt fejenként a jegy, csak oda, de inkább másnap vettük meg. Közben Domi megcsodálta életnagyságban a tengert, ő még nem látta. Én már 10 éve láttam az Atlanti óceánt  (apa meg 2 éve szintén az Atlantit:-))

Elfáradtunk egy picit vmikor délután 1 körül, úgyhogy tipikus turista módjára felszálltunk egy emeletes turista buszra, olyanra,mmint amik itt Pesten is vannak Hop on, Hop off néven (ott is). Ez körbe vitt minket a fél városon, ahova gyalog aligha mentünk volna el, de így megérte. Érdekes volt látni a sok omladozó házat, majd mellette a csili vili új villákat, majd utána megint a régi házakat, melyek mellett újra vannak új paloták. És Nápoly így szép és  sokszínű. Másfl órát buszoztunk, pedig 50 percesnek lett meghírdetve az út. Hiába, dug volt szombat délután is… :-S   Tehát megérkeztünk, s meg is éheztünk, ígyház beültünk egy kis étterembe (nem volt más lehetőség), én meg egy kis helyi nevezetességet ettem: mozzarellát

Másnap Capriba mentünk, mint említettem. Sokat – őszintén megvallva – nem hallottam erről a szigetről, inkább apa áradozott róla, hogy milyen szép, de nem értettem, hogy mi ez a hype Capri körül. Apa meg Domi a hajó felső részén ültek, én inkább lementem a hajó fedett utasterébe, ami alaposan le volt hűtve légkondival Nem árt tudni, hogy szeptember ellenére itt délen délben gyakran volt 32 fok, s a nap is magasabban tűzött.

Na szóval, megérkeztünk Capriba, s a látvány magával ragadott. Egy 5 perc erejére lementünk a szabad strandhoz, de utána felmentün “Kapri csentróba” azaz Capri centrumába, ahová egy 20 perces folyamatos lépcsőzés vezetett. Az egész nyaralás legrosszabb pontja ez volt, hogy a 29-30 fokban a meredek hegyi úton caplattunk. Igazság szerint mehettünk volna siklóval is, de arra annyira annyian vártak, hogy estére mi is sorra kerülhettünk volna.

Fenn már nem Eurót kellett használni, hanem aranyat, olyan drága volt minden. Pl egy narancs jégkását 5 euróért árultak fenn… Körbenéztünk, fotózgattunk, aztán rohantunk le a tengerpartra fürödni:-)

Eddig még nem fürödtem tengerben, úgyhogy kiváncsi voltam erre.  Dominiknak volt búvárszemüvege, s én is kölcsönkértem. A víz alatt nézve láttam, hogy rengeteg hal volt körülöttünk, a parttól kb 20 méterre. Olyanok voltak, mint a pesti galambok a Ferenciek terén: oda lehetett menni/úszni hozzájuk, csak azért sem mentek volna arrébb:-)

Maga a tengerpart annyiból volt rossz, hogy nem homokos volt, hanem kavicsos, ami eléggé tudta szúrni a talpamat. Kb négykézláb lehetett úgy közlekedni, hogy ne fájjon De a víz megfelelő volt, nem volt se túl hideg, se meleg, csak picit ellett sózva:-)

5 körül indult vissza a hajónk, 1 óra alatt vissza is értünk rendesen. A város este ugyanúgy be volt dugulva, mint előző napon, pedig vasárnap délután volt…..

Másnap már messzebb merészkedtünk, Pompeibe vettük az irányt. Egy elővárosi vonattal mentünk le, 2 Euró 40 centet kértek az útért, ami szerintem egész olcsó volt a félórás úthoz. Egy 1975-ös gyártmányú motorvonattal mentünk 1000 mm-es nyomtávon.  Először a Vezúvhoz mentünk fel. Pompeii Scavi állomáson szálltunk le a vonatról, onnan egy ingyenes (!) kisbusszal mentünk fel a hegy/vulkán negyedéig, majd ott egy erdei kis “buszpályaudvaron” átszálltunk egy komolyabb Mercedes Unimogra épített kisbuszokra. Ez már fizetős volt, de megérte, mert olyan meredek úton mentünk fel, amit gyalog már nem vállaltam volna be:-) .  Az utolsó 2-300 métert már gyalog kellett felfelé megtenni, mert a meredekség miatt már oda sem ment fela  nyolcas felezőjével az Unimog:-).  A csúcs viszont félelmetes volt: először a kén szaga érződött, majd egy kis faház (ami elég borsos áron büféként üzemelt) mögül előbukkant az egész kráter.

AMikor fenn voltunk, akkor eléggé szeles, felhős időnk volt, de legalább nem tűzött ránk a nap:-) Ott néhány magyar arccal is összefutottunk, hallottuk hogy magyarul beszélnek, mi meg poénból odaköszöntünk nekik, hogy: “Jó napot!”

Lementünk a két busszal Pompeii Scavi-ig, majd ott kívülről megnéztük Pompei  romjait. Nem lett volna időnk az egész romtengert megnézni, de kiváncsiak voltunk az új Pompeire, úgyhogy inkább érintőlegesen néztük meg a régit, aztán bementünk abelvárosba. Itt épp szieszta időben voltunk, de néhány bolt nyitva volt, úgyhogy meg tudtunk ebédelni, s páromnak is tudtam venni egy szép nyakláncot

Haza megint a már említett HÉV-vel mentünk. Ezek a kis vonatok 80-90-es tempóra képesek, s mivel a pálya is engedte, a vezér meg is tolta rendesen a szabályzót, úgyhogy élvezet volt ezzel utazni. Érdekesség, hogy az összes szerelvényen 2-en voltak a fülkében, mint a pesti 2-es metrón.

Mikor vissza érkeztünk Nápolyba a Piazza Garibaldi állomásra – mely amúgy a föld alatt van -, még picit bolyongtunk a belvárosban, de mivel a repülőnk másnap már korán indult, lassan visszatértünk a szállodába.

Reggel 4kor keltem, kiültem az erkélyre japázni, míg a családom aludt. Nem tudtam tovább aludni, pedig 5ig lehetett volna. Még mindig tartottam a repüléstől egy picit. 3 kört lejapáztam, majd lezuhanyoztam, addig a többiek felébredtek,s mentünk is a reptérre. 6ra kellett volna a reptérre érkeznünk, de az első reptéri busz 6:05-kor indul a Garibaldiról, úgyhogy a taxit vállaltukk be. Eléggé merész dolog volt, mert Nápolyban a lámpákat a közlekedésben máshogy értelmezik, mint ahogy  KRESz-ben van. A zöld egyértelmű, a sárga is olyan, mintha zöld lenne, a piros meg egy jó tanács…. Mivel a  taxisok mindenhol rámenősebbek a világon, itt is hatványozódott: egy piros lámpát nagyjából kivártunk, de utána már nem számmított semmi, csak az, hogy ki hogy nyomja a dudát. Ugyanis a Taljánoknál egyfolytában duda szó van, ha egynél több autó van az utakon…

A biztonsági ellenőrzés itt lazább volt, pl cipőt nem kellett levennünk, de mondjuk nem is Npoly reptere bukott meg az EU biztonsági ellenőrzésein

Az út jó volt visszafelé, most már rutinosabb voltam: nem ettem repülés előtt, s felszállásnál nem néztem ki az ablakon. Most erős oldalszelünk volt, szólt is a pilóta a hangosbemondón, hogy elképzelhető, hogy erősebben fogunk földet érni, de nem éreztem a leszállásnál különbséget a múltkorihoz képest.

A nyaralás jó volt, remélem legközelebb is kifogok jutni Nápolyba. Szép város volt, az emberek is nagyon kedvesek voltak, csak az a sok szemét rontott az összképen. Komolyan mondom, Budapest egy steril műtő ehhez képest!….

További képek a FaceBook oldalamon elérhetőek.

(klikk a képre)   amgy meg ez a 100.-ik bejegyzésem

Kiváncsi vagyok, milyen a város, bár tartok a sok robogós suhanctól. Azt hallottam, hogy sok tolvaj robogóval járja a várost, s kikapják a túristák cuccait a kezükből. Aztán lehet, hogy nagyobb a híre ennek is…. De a tengerre nagyon kiváncsi vagyok. Eddig csak egyszer láttam tengert, még Angliában, amikor 2000 áprilisában jártam ott, sőt akkor megjártam Stonehenge-et, meg Land’s End-et, Anglia legnyugatibb pontján, ahol a félelmetesen nagy Atlanti óceánt volt szerencsém látni. Nagyon lenyűgözött az óriási víztömeg, alföldi gyerek lévén nem láttam még ilyet De mivel északabbra vannak ezek a szigetek, nem fürödtem még a sós vízben, max csak a lábamat ógattam bele, de az olyan hideg volt, hogy azonnal ki is húztam onnét

A blogomat is próbálom picit átszabni, most kitettem egy kis oldaldobozt, ahol kattintani lehet a  fotóblogomra, meg a zenéimet is le lehet tölteni a Jamendo.com-ról.

Réges régen, amikor már óriási teherként nehezedett a világra az a haderő, amit a föld királyai országaik védelmében halmoztak fel, nagy nyugtalanságot keltve ezzel az egész világon, Bhúmi, a föld uralkodó istensége elment Brahmához, hogy elpanaszolja neki, milyen szerencsétlen helyzetbe került e királyok miatt, akik az uralkodói rend tagjainak szerepében tetszelegtek, pedig valójában démonok voltak.

Ez csak a legelső mondat a  műből, de nekem nagyan tetszik, mert meglehetősen emlékeztet a mostani világunkra. Mégpedig a rengeteg fegyver, melyet a nagyhatalmak halmoztak fel egymás riogatása végett. Elég, ha Észak-Kóreára gondolok, meg pár évtizede a Hidegháborúra. Na jah, mi emberek soha sem tanulunk a hibáinkból, minden egyes korban csinálunk vmi viszályt, sohasem arra használjuk emberi mivoltunkat, amire való: ez a test egy hajó, amivel visszatérhetünk a Legfelsőbbhöz az Odaadó szolgálat révén (pl meditálás).

Ha már hajózás, pár oldallal arréb le van írva, hogy az Univerzumban egy Svetadvípa nevű bolygó, aminek a felszínén tej óceán hullámzik. Gyorsan jön is egy kis kiegészítés, miszerint rengeteg bolygó van, amin van óceán, mint pl nálunk sós vizű óceán hömpölyög, máshol alkoholból, esetleg egy másikon meg olaj alkotta óceán fodrozódik. Picit gondolkodó módba kerültem, s eszembe jutott, hogy elég a Naprendszerre gondolni csak: van ugye a mi bolygónk: sós óceán. Van a Szaturnusz Titán nevű holdja, ahol valszeg metán tenger hullámzik helyenként (a nagy hideg miatt, ami kb mínusz 170 fok, bár ott inkább tavak vannak, nem tengerek), a Jupiter Europa holdja ugyan jég alkotta, de alatta is valszeg vmi vízszerű óceán kavarog, a Marson meg por óceán van most:-) Sőt! A Vénuszon meg talán olvadt kőzetekből alkotott tavak lehetnek, bár erre nem tenném fel az életem, csak a 400 fok feletti hőmérséklet miatt gondoltam rá. Így hát az Úr Visnu biztos könnyen fenn tud tartani olyan planétát, ahol tej óceán van, részemről nem fér kétség.

Hogy picit másabb témáról is írjak, megmutatnám a mai képeimet, melyet ma a Közvágóhídon fotóztam a HÉV végállomásánál. Eléggé borongós idő volt, de a felhők nagyon szépek voltak, volt egy vadregényes szépség ebben az időben

Na szóval élek még, még nem tűntem el, csak nem volt ingerem már megint irogatni. Azért megpróbálom összeírni, mi minden törpént május óta:

- Májusban volt szerencsém lemenni Krisna-völgybe, az előtt még nem voltam ott. A kertészetben vállaltam 3 napra ott szolgálatot, egy  kis fólia sátrat újítottunk fel, meg spenótot szedtünk a szombati nap délutánján a  másnapi lakomára, ami minden vasárnap szokott lenni. Eddig csak legendákat hallottam a vasárnapi lakomákról, de másnap teljes valójában láttam a 12 fogásos prasadamot, amit megpróbáltam jó vaisnavához illően megtisztelni   (azaz elfogyasztani..) Persze nem csak dolgozni meg enni mentem le, egy nagyon szép reggeli programon is részt tudtam venni, elejétől a  végéig, s teljesen ki tudtam magamat vonni a civilizáció láncai alól. Ez alatt értem, hogy 3 napig nem ittam energia italt, mely majdnem olyan veszélye,s mint a  drogok, s akkoriban napi fél litert minimum megittam, meg nem nagyon ért el semmi olyan dolog, ami miatt izgulnom kellene. Mondjuk eléggé leégett a  bőröm, meg egy picit allergiás is voltam a nyárfa termése miatt (az a szőrös kis izé, ami száll a levegőben:-) ), de ezek olyan dolgok, melyek bármikor, bárhol előfordulhatnak… Remélem minél hamarébb le tudok majd még menni Somogyvámosra, akár örökre is:-)

- Vmikor júniusban lementem apámhoz i, Zalaegerszegre. Már tavaly augusztus óta nem is voltam lent, már hiányzott a  város is, a hely. Apával sűrűn beszélek telefonon, meg ő többször fel tud jönni, de azért jó őt “otthon” is látni. Sajnos mivel nem nagyon fogadja (még) el, hogy már nem eszek húst, nem éppen egy vegetáriánus menüvel készült nekem, úgyhogy muszály voltam vmi pörkölt szerűt ennem Közben lementünk Szegedre is, persze előtte öcsémet Kecskeméten felvettük anyánál. Szegeden sem volt prasadam, úgyhogy ott is feltankoltak hússal:-(  Mindenesetre nagyinak jeleztem, hogy legközelebb ne nagyon számoljon avval, hogy húst eszek.

- Pár héttel később, július 20.-ika körül megint lementem nagyihoz, s meglepetésemre egész jó hús nélküli menüt kaptam tőle az ott töltött 2 nap alatt.  :-)

- Még július elején, 3.-ikán és 4.-ikén Erával bent töltöttünk a budapesti templomban egy hétvégét, konkrétan a szerzetesek között aludtunk (persze a  nők és férfiak külön, a templom két külön szárnyában vannak elszállásolva:-) ). Összességében jól éreztük magunkat, bár akkor már kezdődött a kánikula, mi meg tetőtérben voltunk elhelyezve, én meg azon felül is egy emeletes ágy felső részén, így a kánikula miatt sokat nem aludtam, max 2 órát, de másnap Mangalán, meg az egész napi programon nem éreztem ennek hátulütőjét. Egy szertartás keretében kitakarítottuk ugyanis a  templomot az egy héttel később lévő Ratha-Yatra (szekérfesztivál) előtt, hogy az Úr Jagganath megelégedve érkezzen el hozzánk. Mi Erával a könyvtárban voltunk. Külön megtisztelő érzés volt, hogy ezt a részt segíthettünk kitakarítani, bár bármit szívesen elvállaltam volna:-) A dolog külön pikantériája, hogy mindez július 4.-ikén történt, 1 évvel az után, hogy megkértem Era kezét. Amúgy jövőre esküszünk, Krisna újra, s végleg összehozott minket!

- Utána lévő héten amúgy részt vettünk egy egyhetes bhakta programon, pontosabban én csak pár órára tutam bemenni, mert végig dolgoztam a hetet. Ez egy kisebb hit-tan programot, vagy hit-tábornak fogható fel, ahol azt tanuljuk, hogy mit szabad a vaisnaváknak (Krisna hívőknek) csinálniuk, hogyan kell otthon Krisnát imádni, meg kisebb etiketet sajátíthatunk el. Az 5 hetesen már nem tudtunk részt venni, mert nekem ahhoz már szabit kellett volna kivenni, ami már nincs, Era meg munkát keres, de majd egy év elején kezdődőre már leadtuk a jelentkezési szándékunkat, 2011-re

- 3 hétig volt kánikula, megy már július elején kezdődött, de 10.-ikétől lett kiadva a hőriasztás folyamatosan. Én ez idő alatt végig dolgoztam, folyamatosan a 19-esen vezettem, az utólsó hétre már nagyon kemény lett a  helyzet. Alaposan megizzasztott ez a kánikula. Bár hozzáteszem,  amióta nem eszek húst, valamivel jobban is bírtam ezt a hőgutát. LEhet, hogy azt a sok stresszes fehérjét már nem kellett kiadnom magamból (mert az állatok a vágóhídon szerintem eléggé stresszesek, mi meg ezt a fertőzött húst fogyasztjuk el…). Megettem a műszaki szünetekben 1-másfél kiló dinnyét, s evvel a folyadék meg vitamin pótlás is mególdódott:-)

- kb 2-3 hete végleg megváltam a függőségemtől, az energia italoktól. 3 éve szoktam rá komolyabban ezekre a  serkentőszerekre, amikor elkezdtem állandó délelőtti beosztásokat kapni. Nagyjából amikor Erával költöztem össze, még először, a Vörösmarty utcánál (VI.-ker), akkoriban kaptam rá. Először csak egy dobozzal, utána már a literesből (TIger)  ittam reggel egy pohárnyit, majd a vezetés szünetében többet, de már 2008 nyarán éreztem, hogy ez nem lesz egy nyerő dolog, ha evvel pusztítom magamat. Aztán amikor ideköltöztem az Alkotás útra (már több mint 2 éve lakok itt:-) ), 2008 augusztusában, akkor “visszábbvettem”, s reggel csak maximum 2 doboznyit, azaz fél litert ittam. Nem is a serkentése miatt, hanem az íze is jó volt, de az is teccett, hogy azonnal kinyitja  a szememet:-) Aztán az egyhetes bhakta program alatt beszéltek végleg rá, hogy valóban nem kéne olyan löttyöket inni, ami valszeg ugyanazokból van összeállítva, mint a  kerti műanyag szék. Kaptam is egy nagyon ütős gyömbértea receptet (gyömbér, nádcukor, pici  citrom és kevés morzsolt chili, na ez még gyorsabban felébreszt:-) ), ami használt, de azóta már ezt sem iszom reggelente, mikor 0:30-kor (nulla óra harminc!) felkelek.

- Pénteken Erával részt vettünk egy nagyon ütős kis Harinám-on (azaz amikor az utcán énekeljük Isten szent neveit), s nagyon jól éreztük magunkat. Sok ember jött velünk, akik csak érdeklődők voltak, nem is volt semmi konfrontáció. Sőt! A végén elkezdett szakadni az eső, de minket pont egy olyan helyen ért el ahol be tudtunk húzódni, a Vörösmarty téren. Közben a szakadó esőben két enyhéni ittas fiatal srác őrült módon táncolt a mi kis zenénkre:-) Azt mondjuk nem tudom, hogy ők is énekelték e, amit mi: Haré Krisna Haré Krisna Krisna Krisna Haré Haré Haré Rama Haré Rama Rama Rama Haré Haré

http://gangesz.hu/a_menoe_kaja

Úgy gondoltam, hogy az első fényképemet Krsna-nak ajánlom, ezért az Ő templomában fotóztam le egy szobrát.

Sajnos vissza kell vinnem a fényképezőt, mert több pixel is ki van égve benne, ezért több képen úgy tűnik, mintha ki lenne húzva egy drót… A http://www.photoblog.com/Uezbeck/2010/05/11/krsna.html címen van a többi képem, ahol még jobban látszik ez a képhiba.

Tegnap egyébként délután voltam a Templomban, egy barátomat is kivittem, aki valszeg legközelebb is jön, mert az esti éneklés nagyon tetszett neki is. Eddig én is csak reggeli programokon vettem részt, úgyhogy nekem is újdonság volt a Gaura Árati. ez fél órát tartott, majd megvacsitunk az Úrnak felajánlott ételből, s egy plusz 3/4-ed órát még Bhajan-oztunk, azaz énekeltük a Heré Krsna maha-mantra-t. Közben kint dörgött, villámlott, s szakadt az eső, de mire mi kijöttünk a templomból, már lényegében el is állt az eső.

Ma is megyünk ki, ha kicserélik a fényképezőmet ma, akkor azzal is az első képet Krsna-nak fogom felajánlani.

Ami pozitívum volt: Mivel amikor felhívtak tegnap, amikor megegyeztünk abban, hogy egy órával később kezdek, volt időm egy kis kerülővel besétálni a Karolina útról (ahol értesültem a dologról) az Etelére, s ez alatt 2 japa kört is elmondogattam, pont a legjobb időszakban, mert a meditáció reggel 5 és 7 között a legjobb, utána a végállomáson pedig bőven volt időm a Bhagavad-Gítá-t tanulmányoznom. Szerintem ez egy jó kis jel volt, köszönöm!